"Sötét sír lett az én otthonom,
egyet se búsulj, hisz nem itt lakom.
Madárral szállok fenn a magas égen,
kis halakkal táncolok tenger kék mélyében.

Felébredek reggelente a ragyogó nappal,
világítok éjszakában a kövér holddal.
Széllel megbököm, ki értem szomorú,
esővel mosom tisztára, ha könnye csordul.

Téli estéken  hópelyhekben láthatsz,
tavasszal nyíló virágokkal díszítem szobádat.
Együtt csobbanunk forró nyári napokon,
tovább menő utatok, falevelekkel tarkítom.

Látod, nem tűntem én el, csak messzebbre mentem.
Ott vagyok a fűben, fában, most is itt vagyok csak egy más világban.
Lelkem él és élni fog, nem számít ki mit is mond.
Várlak barátim, várlak titeket,
nyitom majd a kaput, de addig ti még sokáig éljetek. "